Leírás és Paraméterek
Miért szeretjük:
Az olasz csizma közepénél található Abruzzo-ban, az Orsogna pincészet évekkel ezelőtt fokozatosan áttért a biodynamikus szőlőművelésre, mára ez már deklaráltan, bizonyítványokkal elismerten folyik, amit jelölnek is a címkén (Demeter). Ez azon túl, hogy a kemikáliák növényvédelemből és borkészítésből való kizárását, tulajdonképpen egy szemléletmódot, egyfajta hitvallást jelent, amelyben a szőlőt tenyészidőszak alatt művelik és a bort készítik. Része ennek a biodiverzitás, a terroir vagy épp a helyi hagyományok, receptek megőrzése, a lehető legalacsonyabb vízfelhasználás, a kártevők elleni kémiai védekezés helyett inkább a mechanikai védekezési technikák alkalmazása vagy a talaj mechanikai mozgatásának kerülése. Nagyon szigorú szabályokon alapul és következetesen ellenőrzik.
A bor esetében rögtön oszlassunk el egy tévhitet! A Montepulciano itt nem az ismert és elismert toszkánai alrégiót jelöli, hanem a szőlőfajtát, mely szinte csak ezen a borvidéken, a magyarok számára egy kicsit ismeretlen Abruzzoban található meg. Jellegzetessége a kirobbanó aromagazdagsága, épp ezért sokan a direkttermő Othellohoz hasonlítják, ám annál sokkal testesebb, vastagabb, alkoholdúsabb ez a fajta, ugyanakkor az előbbiekre jellemző és sokak által nem kedvelt ún. "rókaíz" egyáltalán nincs benne. Friss, dús, vastag, mégis légies bor, szegfűszeg, aszalt szilva és bőr illataival, mely kiválóan illik az olasz konyhához.
Mihez ajánljuk:
Borozgatáshoz , karakteres barna húsú szárnyasételekhez, vadakhoz.
Ajánljuk hozzá:
Amennyiben ajándéknak szánja, válasszon hozzá különleges díszdobozt is, melyet gravírozással egyedivé téve igazán személyessé varázsolhatjuk ajándékát.
Saját fogyasztás esetén tárolásukhoz válasszon az oldalunkon található fa, kovácsoltvas és további egyedi bortartók közül.
Az igazi ínyencek pedig feltétlenül nézzenek rá bonbon és delikátesz kínálatunkra, ahol különleges édességekkel, borkocsonyákkal, pástétomokkal és egyéb finomságokkal várjuk.